38.fejezet
Hali mindenki!
Sajnos technikai okok miatt késtem.
De megérte rá várni ugyanis a mostani fejezet, igen izgalmasra sikeredett!
Jó olvasást!
W.A.
Olyan rég aludtam ilyen kényelmesen … ilyen békésen…
nyugodtan. Szorosan be vagyok takarózva, alatta a hőmérséklet tökéletes. Se
nem hideg, se nem túl meleg. Egyszerűen tökéletes! Féloldalasan fekszek, a
felkelő nap melege simogatja az arcomat. Nem akarok felkelni! Megfognám a
takaró végét, hogy a fejemre húzzam, de az nincs ott. Lélegzetemet
visszafojtottam. Nekem nem is volt takaróm! Szemeim azonnal kipattantak.
Derekamat egy erős kar ölelte át, míg lábaimon egy férfi láb volt keresztben.
Hátamnak nyomódó melegség és a füstös illat kijózanított. Villámgyorsan
lábra álltam. A nagy lendülettől a férfi kar és láb hangosan koppant a földön,
amit egy nyöszörgés követett. Mégis mit keres mellettem?! Emlékszem, hogy
kétkarnyi távolságra aludtunk el. Dum csukott szemmel kezdet el tapogatózni az
egykori fekvőhelyem felé. Amint megbizonyosodott, hogy nem vagyok ott,
felemelte a fejét és hunyorogva rám nézet.
-Jó reggelt napsugár!
Nem viszonoztam köszöntését inkább a mi kis táborunkat
lestem. Az egykori tüzünk most már kihűlt hamu. A tegnapi húsokat megettük,
csak az almák maradtak. Felkaptam kettőt és közben figyeltem az erdőre.
-Ne légy már annyira feszült! Korán van még hozzá!
-Egy gyilkos hibrid mászkál az erdőben! És te arra kérsz, hogy nyugodjak meg mert, még korán van?!
Az egyik almámat a fejéhez vágtam, ami nagyot koppant a kobakján.
-Aú! Ezt nem kellet volna!
-Nőj fel!
Hátat fordítottam neki és a hegyek felé trappoltam. Még hallottam Dum válaszát, ami kicsit felhúzott.
-Már 80 vagyok, veled ellentétben aki csak 18.
Kezeimet összeszorítottam, annyira, hogy belesajdult a tenyerem, de nem hagytam abba a gyors iramú sétálásomat. A fák felett már jól látszódtak a helyek és az ottani sziklák. Hamarosan a fészekhez érek. Az erdő békességét felvertem csörtető mozgásommal, de egyszerűen muszáj volt levezetnem a bennem lévő feszültséget. Mégis, hogy lehet ilyen felelőtlen! Már réges régen uúnak kellet volna indulnunk, hogy elkapjuk azt a szörnyet! El se tudom, képzelni, hogy mégis hogy nézhet ki. Nem akarok belegondolni, hogy akár még én is lehettem volna ilyen ... lény. A hideg kirázott még ettől a gondolattól is. Hogy elűzzem a feltörekvő rémképeket futni kezdtem. Minden elmosódott. Különböző illat terjengett a levegőben. Szabadnak éreztem magam. Az érzéstől könnybe lábadt a szemeim, amik a széltől végigfolytak az arcomon. Egy hatalmasan terebélyes bokor állta el az utamat. Nem akartam kikerülni! Éppen ezért, gyorsítottam a tempón, majd az ütközés előtt elugrottam az egyenetlen földtől. A rövid "repüléstől" úgy éreztem, mintha a láthatatlan láncaim megrepedtek volna. Ebben a pillanatban azt éreztem, hogy a múltamat, azt a sok szörnyűséget végre magam mögött hagyhatom. De amint véget ért a "szárnyalásom", ennek a hiú ábrándnak is éppen ez lett a sorsa.
Szaggatott lélegzettel léptem a kb 100 méteres füves mezőre. A szélben már nyomát sem leltem a kellemes frissességnek. Füst és vér szagot hozott. Nagyon rossz előérzetem támadt. Ökölbe szorított kezeim elgyengültek és remegtek mint a kocsonya. Az erdő elcsendesült.Mégis mi...?! Nem tudtam befejezni a gondolatfoszlányomat, mert egy fekete köpenyes alak lépett ki a szemközti fák takarásából. A szél az ő szagát hozta. Köpenye szakadt volt, de még így is takarta viselőjét. Megindultam felé. Amint egymás mellet elhaladtunk volna megszólalt.
-Nyam-nyam! Finomnak tűnsz!
Szájának vér és rothadó hús szaga volt. Hangja rekedt és ismerős. Bárhol felismerném ezt az őrült hangot. A mozdulat reflexből jött. Felemeltem a jobb karom és teljes erőmből a fejére vágtam ököllel.
Kb 60 méterrel távolabb csapódott neki egy fának. Szembe fordultam vele. Kezeim még mindig remegtek, ezért ökölbe szorítottam. A lány megrázta magát, aztán felkelt a földről. A lendülettől leeset a kapucnija. Pont úgy nézett ki mint, amikor a laborban voltunk. Haja sötétbarna és csapzott. Arca sápadt és koszos. Vicsorgó mosolyra húzta száját. Szemeiben ott éget az őrültség lángjai. A kísérletektől viszont megváltozott benne valami. A szemei barna helyett, élénk ezüst színben pompáztak.
-Hogy lehetséges, hogy életben vagy?! Senki sem élte túl a tűzet rajtam kívül!
-Kár lett volna, hogy ha megégsz a tűzben. Fincsi falatka!
A nyakamon elkezdett rángatózni az egyik ér, idegességemben.
-Halottnak kellene lenned! Most befejezem amit a tűznek kellet volna!
Elrugaszkodtam a földtől és futni kezdtem. Az utolsó lépéseknél megnyomtam a gyűrűm gombját és lecsaptam a rám vigyorgó őrültre.
Üveges szemmel bámultam a két kardot. Mégis honnan szedte elő? Hogyan tudott ilyen gyorsan blokkolni? Pánik és harag. Ez a két érzés teljesen átvette az irányítást felettem. Kiabáltam és szitkozódtam. Kétségbeesetten csapkodtam a karddal, amiket kivédett. A hibrid hanyagul fogta az átlagos kardját. Mintha nem bírná el! Mikor támadok, ő csak hanyagul felemeli a kardját, aztán a védekezés után felém suhint. Az izmaim égtek. Már nem sokáig bírom. Nem! Nem adhatom fel! Meg kell ölnöm! Talán a vérszag vagy a karomon lecsorgó vér, esetleg a hibrid kitáguló orrlyukai miatt, de abbahagytam a hasztalan cséplést. Néhány lépést hátráltam. Légzésemet próbáltam kiegyensúlyozni, közben a hibrid gyenge pontjait kerestem. Szünetemet kihasználva támadásba lendült. Az első csapását kitudtam védeni, majd egy villámgyors támadásba kezdtem, aminek következtében eltörtem a kardját. A következő csapásomat a vállára irányítottam, de ő túl gyorsan reagált. Jobbra lépve kikerülte a támadásom és bal lábával kirúgta a kezemből a kardot. Több métert repült, majd beleállt a földbe. A lány talpából ömlött a vér. Megragadtam a még levegőben lévő lábát és megpörgetve eldobtam. Míg ő repült én a kardomért rohantam, de a hibrid megakadályozott benne. Amikor földet ért irdatlan sebességgel ütközött nekem. A levegő kiszorult a tüdőmből. Fel sem eszméltem a földről, de ő már a vállamba harapott. Iszonyat volt a fájdalom. Üvöltésemre megrázkódtak a fák, az ágakon figyelő madarak pedig elrepültek. Gyenge kezeimmel megpróbáltam a fejénél fogva leszedni magamról, de anélkül nem tudnám, hogy kiharapna belőlem egy jókora húscafatot. A fenébe is! Mély gyors lélegzeteket vettem, aztán letéptem magamról. A fájdalom elviselhetetlen volt. Éreztem, ahogy a vérvörös folyadék távozik a vállamból. Ne törődj vele Lana! Túl kell élned! Ez itt még nem a vég! Nem ő az egyetlen hidrid! A lány szájában a húsom. Cuppogott és rágcsálta a húst. Roppant elégedettnek tűnt. Mélyen a szemébe néztem és elkezdtem átváltozni. Lábaim megnyúltak, kiszőrösödtem. Pofám megnyúlt, fogaim megerősödtek és hegyesebbek lettek. Ezekkel a fogakkal fogom átharapni a torkát! A változást látva elégedetten felrikkantott, majd lenyelte ami a szájában volt és felállt.
-Végre egy kis móka!
Csonttörést, cuppogó hangot és recsegést adott ki. Ő is átváltozott.Nem támadtam meg. Látni akarom, hogy mégis mit alkottak az emberek. Begörnyedt, bőre szürkés színt öltött. Pofája megnyúlt, de nem annyira mint egy farkasnak. Fogai annyira nagyra nőttek, hogy nem tudta rendesen becsukni, így a nyála kifolyt a szájából. Sötét szőr nőt rajta, amik ritkán, foltokban nőt csak ki rajta. Az átváltozás alatt arca többször is megvonaglott a fájdalomtól. Köpenyét letépte magáról a rücskös ujjaival. Csak egy rongyos egykor fehér pólót viselt és egy szintén szakadt melegítőt hordott. Ezüst szemei halálosan világított. A reggeli napfény masszírozta a bőrünket. Mindketten tudtunk, hogy valamelyikünknek ez az utolsó nap, amit érezhetünk és láthatunk. És akkor nem várt dolog történt. A hidrid megfordult és a hegyek felé szaladt. Haboztam a meglepődéstől, de elővettem a fegyvereimet és üldözőbe vettem. Az ágak és a vastag fatörzsek megnehezítették a dolgomat, de még így is többször eltaláltam. Végül az erdőhöz legközelebbi hegy lábánál álltunk meg. Az összes táramat elhasználtam a hajszában, de a kabátujjamba rejtett pisztoly érintetlenül feküdt a helyén. A föld itt már homokos és köves, csak elvétve vannak fűcsomók, azok is igen satnyák. A hidrid ezeken a kis köveken terült el, de nem halt meg. Hallom a szapora szívdobogását. Ez lehetetlen! Legalább 20 ezüstgolyót eresztettem belé, már rég halottnak kellene lennie. Közelebb léptem a testhez. Elszörnyedve véltem felfedezni, hogy a golyó által kilyukasztott bőréből ezüstfolyadék szivárog ki belőle. Ez lehetetlen! Már a feje mellett voltam, amikor előhúztam a pisztolyom. Kattant a kakas, már csak meg kellet volna húznom a ravaszt, de ő túl gyors volt. Karmos kezével kiütötte a kezemből. Karomon mély karomnyom húzódott, amiből ömlött a vér. Kétségbeesetten felordítottam és rávetődtem.
Hajamba túrtam, majd megborzoltam azt. Miért ilyen csökönyös?! Csak egy kicsit akartam vele lenni! Miért kell mindig olyan jól viselkednie?! Egyszer lehetne felelőtlen, önző! De nem, neki meg kell mentenie a világot! A földön ülve megettem a hozzám dobott almát, majd összepakoltam és sétálva utána mentem. A napfelkelte gyönyörű volt. Lefogadom, hogy rá sem nézett! Zsörtölődésemből egy fájdalommal teli kiáltás hozott vissza. Suzanne!!! Elkezdtem futni, közben kieresztettem a szárnyaimat, amiket csapkodni kezdtem, így az átlagnál gyorsabban emelkedtem a levegőbe. Még egy üvöltés. A baloldalamról hallatszott. Iszonyatos gyorsaságba kezdtem haladni, már majdnem elhagytam a füves részt, de a csillogó vas fénye megállított.
Elkéstem! Esetlenül érkeztem földet. Többször is megbotlottam. A friss vér szaga teljesen elbódított Egy csodálatos kard állt ki a földből. Közelebb érve megéreztem Su vérét. Remegő kezekkel húztam ki a földből. Egy másik kard is volt a fűben, de azt eltörték. Mégis merre mehettek?! Tompa lövéseket hallottam, majd egy kétségbeesett kiáltást. A hegyek felől jöttek a hangok. Felröppentem az égbe és a hegyek felé vettem az irányt. Csak nehogy későn érkezzek! Két összegabalyodott testet láttam meg a kavicsos földön. Távolabb a birkózóktól szálltam le. Su a hibrid alatt ütötte annak torz arcát. Lélegzetvisszafojtva néztem harcukat. Kezembe gyűjtöttem egy tűzlabdát és vártam, hogy tiszta legyen a kép, de Suzanne mindig útban volt. A rohadt életbe!!! Mindenhol vér volt és valamilyen ezüst folyadék. A szaga is .... ezüst! Ezüst szivárog a hibridből!!
-Suzanne tűnj el onnan! A fenébe is!
Kiáltásomat meghallhatta, mert megfogta a hibrid két karját és leszorította, így annak háta tiszta célpont lett. Azonnal eldobtam a már focilabda nagyságú tűzgolyómat. A lény visítva felvonyított, aztán reccs. Suzanne beleharapott a hibrid nyakába. Valószínű, hogy egy artériát haraphatott át, mert az ezüst vér csak úgy spriccelt a testből.
Éreztem, ahogy gyengül, majd teljesen elszáll belőle az élet. Mire elengedtem, már emberi formájában zuhant a porba. Szemei üvegesek, élettelenek. Számban lévő vére kifolyt, de még így is sokat lenyeltem. Hátrébb léptem a testtől és Dumra néztem. Döbbenten néztünk egymásra, fel akartam nevetni, de hirtelen minden elsötétült és zuhanni kezdtem.
-Ne légy már annyira feszült! Korán van még hozzá!
-Egy gyilkos hibrid mászkál az erdőben! És te arra kérsz, hogy nyugodjak meg mert, még korán van?!
Az egyik almámat a fejéhez vágtam, ami nagyot koppant a kobakján.
-Aú! Ezt nem kellet volna!
-Nőj fel!
Hátat fordítottam neki és a hegyek felé trappoltam. Még hallottam Dum válaszát, ami kicsit felhúzott.
-Már 80 vagyok, veled ellentétben aki csak 18.
Kezeimet összeszorítottam, annyira, hogy belesajdult a tenyerem, de nem hagytam abba a gyors iramú sétálásomat. A fák felett már jól látszódtak a helyek és az ottani sziklák. Hamarosan a fészekhez érek. Az erdő békességét felvertem csörtető mozgásommal, de egyszerűen muszáj volt levezetnem a bennem lévő feszültséget. Mégis, hogy lehet ilyen felelőtlen! Már réges régen uúnak kellet volna indulnunk, hogy elkapjuk azt a szörnyet! El se tudom, képzelni, hogy mégis hogy nézhet ki. Nem akarok belegondolni, hogy akár még én is lehettem volna ilyen ... lény. A hideg kirázott még ettől a gondolattól is. Hogy elűzzem a feltörekvő rémképeket futni kezdtem. Minden elmosódott. Különböző illat terjengett a levegőben. Szabadnak éreztem magam. Az érzéstől könnybe lábadt a szemeim, amik a széltől végigfolytak az arcomon. Egy hatalmasan terebélyes bokor állta el az utamat. Nem akartam kikerülni! Éppen ezért, gyorsítottam a tempón, majd az ütközés előtt elugrottam az egyenetlen földtől. A rövid "repüléstől" úgy éreztem, mintha a láthatatlan láncaim megrepedtek volna. Ebben a pillanatban azt éreztem, hogy a múltamat, azt a sok szörnyűséget végre magam mögött hagyhatom. De amint véget ért a "szárnyalásom", ennek a hiú ábrándnak is éppen ez lett a sorsa.
Szaggatott lélegzettel léptem a kb 100 méteres füves mezőre. A szélben már nyomát sem leltem a kellemes frissességnek. Füst és vér szagot hozott. Nagyon rossz előérzetem támadt. Ökölbe szorított kezeim elgyengültek és remegtek mint a kocsonya. Az erdő elcsendesült.Mégis mi...?! Nem tudtam befejezni a gondolatfoszlányomat, mert egy fekete köpenyes alak lépett ki a szemközti fák takarásából. A szél az ő szagát hozta. Köpenye szakadt volt, de még így is takarta viselőjét. Megindultam felé. Amint egymás mellet elhaladtunk volna megszólalt.
-Nyam-nyam! Finomnak tűnsz!
Szájának vér és rothadó hús szaga volt. Hangja rekedt és ismerős. Bárhol felismerném ezt az őrült hangot. A mozdulat reflexből jött. Felemeltem a jobb karom és teljes erőmből a fejére vágtam ököllel.
Kb 60 méterrel távolabb csapódott neki egy fának. Szembe fordultam vele. Kezeim még mindig remegtek, ezért ökölbe szorítottam. A lány megrázta magát, aztán felkelt a földről. A lendülettől leeset a kapucnija. Pont úgy nézett ki mint, amikor a laborban voltunk. Haja sötétbarna és csapzott. Arca sápadt és koszos. Vicsorgó mosolyra húzta száját. Szemeiben ott éget az őrültség lángjai. A kísérletektől viszont megváltozott benne valami. A szemei barna helyett, élénk ezüst színben pompáztak.
-Hogy lehetséges, hogy életben vagy?! Senki sem élte túl a tűzet rajtam kívül!
-Kár lett volna, hogy ha megégsz a tűzben. Fincsi falatka!
A nyakamon elkezdett rángatózni az egyik ér, idegességemben.
-Halottnak kellene lenned! Most befejezem amit a tűznek kellet volna!
Elrugaszkodtam a földtől és futni kezdtem. Az utolsó lépéseknél megnyomtam a gyűrűm gombját és lecsaptam a rám vigyorgó őrültre.
Üveges szemmel bámultam a két kardot. Mégis honnan szedte elő? Hogyan tudott ilyen gyorsan blokkolni? Pánik és harag. Ez a két érzés teljesen átvette az irányítást felettem. Kiabáltam és szitkozódtam. Kétségbeesetten csapkodtam a karddal, amiket kivédett. A hibrid hanyagul fogta az átlagos kardját. Mintha nem bírná el! Mikor támadok, ő csak hanyagul felemeli a kardját, aztán a védekezés után felém suhint. Az izmaim égtek. Már nem sokáig bírom. Nem! Nem adhatom fel! Meg kell ölnöm! Talán a vérszag vagy a karomon lecsorgó vér, esetleg a hibrid kitáguló orrlyukai miatt, de abbahagytam a hasztalan cséplést. Néhány lépést hátráltam. Légzésemet próbáltam kiegyensúlyozni, közben a hibrid gyenge pontjait kerestem. Szünetemet kihasználva támadásba lendült. Az első csapását kitudtam védeni, majd egy villámgyors támadásba kezdtem, aminek következtében eltörtem a kardját. A következő csapásomat a vállára irányítottam, de ő túl gyorsan reagált. Jobbra lépve kikerülte a támadásom és bal lábával kirúgta a kezemből a kardot. Több métert repült, majd beleállt a földbe. A lány talpából ömlött a vér. Megragadtam a még levegőben lévő lábát és megpörgetve eldobtam. Míg ő repült én a kardomért rohantam, de a hibrid megakadályozott benne. Amikor földet ért irdatlan sebességgel ütközött nekem. A levegő kiszorult a tüdőmből. Fel sem eszméltem a földről, de ő már a vállamba harapott. Iszonyat volt a fájdalom. Üvöltésemre megrázkódtak a fák, az ágakon figyelő madarak pedig elrepültek. Gyenge kezeimmel megpróbáltam a fejénél fogva leszedni magamról, de anélkül nem tudnám, hogy kiharapna belőlem egy jókora húscafatot. A fenébe is! Mély gyors lélegzeteket vettem, aztán letéptem magamról. A fájdalom elviselhetetlen volt. Éreztem, ahogy a vérvörös folyadék távozik a vállamból. Ne törődj vele Lana! Túl kell élned! Ez itt még nem a vég! Nem ő az egyetlen hidrid! A lány szájában a húsom. Cuppogott és rágcsálta a húst. Roppant elégedettnek tűnt. Mélyen a szemébe néztem és elkezdtem átváltozni. Lábaim megnyúltak, kiszőrösödtem. Pofám megnyúlt, fogaim megerősödtek és hegyesebbek lettek. Ezekkel a fogakkal fogom átharapni a torkát! A változást látva elégedetten felrikkantott, majd lenyelte ami a szájában volt és felállt.
-Végre egy kis móka!
Csonttörést, cuppogó hangot és recsegést adott ki. Ő is átváltozott.Nem támadtam meg. Látni akarom, hogy mégis mit alkottak az emberek. Begörnyedt, bőre szürkés színt öltött. Pofája megnyúlt, de nem annyira mint egy farkasnak. Fogai annyira nagyra nőttek, hogy nem tudta rendesen becsukni, így a nyála kifolyt a szájából. Sötét szőr nőt rajta, amik ritkán, foltokban nőt csak ki rajta. Az átváltozás alatt arca többször is megvonaglott a fájdalomtól. Köpenyét letépte magáról a rücskös ujjaival. Csak egy rongyos egykor fehér pólót viselt és egy szintén szakadt melegítőt hordott. Ezüst szemei halálosan világított. A reggeli napfény masszírozta a bőrünket. Mindketten tudtunk, hogy valamelyikünknek ez az utolsó nap, amit érezhetünk és láthatunk. És akkor nem várt dolog történt. A hidrid megfordult és a hegyek felé szaladt. Haboztam a meglepődéstől, de elővettem a fegyvereimet és üldözőbe vettem. Az ágak és a vastag fatörzsek megnehezítették a dolgomat, de még így is többször eltaláltam. Végül az erdőhöz legközelebbi hegy lábánál álltunk meg. Az összes táramat elhasználtam a hajszában, de a kabátujjamba rejtett pisztoly érintetlenül feküdt a helyén. A föld itt már homokos és köves, csak elvétve vannak fűcsomók, azok is igen satnyák. A hidrid ezeken a kis köveken terült el, de nem halt meg. Hallom a szapora szívdobogását. Ez lehetetlen! Legalább 20 ezüstgolyót eresztettem belé, már rég halottnak kellene lennie. Közelebb léptem a testhez. Elszörnyedve véltem felfedezni, hogy a golyó által kilyukasztott bőréből ezüstfolyadék szivárog ki belőle. Ez lehetetlen! Már a feje mellett voltam, amikor előhúztam a pisztolyom. Kattant a kakas, már csak meg kellet volna húznom a ravaszt, de ő túl gyors volt. Karmos kezével kiütötte a kezemből. Karomon mély karomnyom húzódott, amiből ömlött a vér. Kétségbeesetten felordítottam és rávetődtem.
Hajamba túrtam, majd megborzoltam azt. Miért ilyen csökönyös?! Csak egy kicsit akartam vele lenni! Miért kell mindig olyan jól viselkednie?! Egyszer lehetne felelőtlen, önző! De nem, neki meg kell mentenie a világot! A földön ülve megettem a hozzám dobott almát, majd összepakoltam és sétálva utána mentem. A napfelkelte gyönyörű volt. Lefogadom, hogy rá sem nézett! Zsörtölődésemből egy fájdalommal teli kiáltás hozott vissza. Suzanne!!! Elkezdtem futni, közben kieresztettem a szárnyaimat, amiket csapkodni kezdtem, így az átlagnál gyorsabban emelkedtem a levegőbe. Még egy üvöltés. A baloldalamról hallatszott. Iszonyatos gyorsaságba kezdtem haladni, már majdnem elhagytam a füves részt, de a csillogó vas fénye megállított.
Elkéstem! Esetlenül érkeztem földet. Többször is megbotlottam. A friss vér szaga teljesen elbódított Egy csodálatos kard állt ki a földből. Közelebb érve megéreztem Su vérét. Remegő kezekkel húztam ki a földből. Egy másik kard is volt a fűben, de azt eltörték. Mégis merre mehettek?! Tompa lövéseket hallottam, majd egy kétségbeesett kiáltást. A hegyek felől jöttek a hangok. Felröppentem az égbe és a hegyek felé vettem az irányt. Csak nehogy későn érkezzek! Két összegabalyodott testet láttam meg a kavicsos földön. Távolabb a birkózóktól szálltam le. Su a hibrid alatt ütötte annak torz arcát. Lélegzetvisszafojtva néztem harcukat. Kezembe gyűjtöttem egy tűzlabdát és vártam, hogy tiszta legyen a kép, de Suzanne mindig útban volt. A rohadt életbe!!! Mindenhol vér volt és valamilyen ezüst folyadék. A szaga is .... ezüst! Ezüst szivárog a hibridből!!
-Suzanne tűnj el onnan! A fenébe is!
Kiáltásomat meghallhatta, mert megfogta a hibrid két karját és leszorította, így annak háta tiszta célpont lett. Azonnal eldobtam a már focilabda nagyságú tűzgolyómat. A lény visítva felvonyított, aztán reccs. Suzanne beleharapott a hibrid nyakába. Valószínű, hogy egy artériát haraphatott át, mert az ezüst vér csak úgy spriccelt a testből.
Éreztem, ahogy gyengül, majd teljesen elszáll belőle az élet. Mire elengedtem, már emberi formájában zuhant a porba. Szemei üvegesek, élettelenek. Számban lévő vére kifolyt, de még így is sokat lenyeltem. Hátrébb léptem a testtől és Dumra néztem. Döbbenten néztünk egymásra, fel akartam nevetni, de hirtelen minden elsötétült és zuhanni kezdtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése